A Magas Tátra Régió minden látogató számára ajtót nyit, aki Szlovákia természeti, kulturális és történelmi kincseit kívánja megismerni. Üdvözöljük a régióban, amel igazgatási központból és a Magastátra városból, Csorba községből és Poprád városból áll.

Magastátra város – A város teljes területe a legrégibb nemzeti parkunkban – TANAP-ban fekszik. A területileg második legnagyobb város Szlovákiában (380 km2) a Szabadság úttal egészen a Barlangligetig van összeköttetésben. 15 helyi rész igazgatásilag Ótátrafüred község alá esik, amely Tátralomniccal együtt a leglátogatottabb turistaközpontok közé tartozik. A város területe Szepes északnyugati részén, a Magas és Bélai Tátrában terül el. Az 5 0000 lakossággal a jelentős idegenforgalmi kisvárosok közé sorolódik.

Amit látni kell

Ótátrafüred – A lgidősebb tátrai község a Magastátra város kulcsfontosságú központja és legjelentősebb része. Az idegenforgalom fontos kereszteződése egyúttal a városhivatal székhelye, a Tátrai villanyvasút csomópontja, útvonal-leágazása – kötélpályával Tarajkára, a TANAP Hegyi mentőszolgálata központja ás a Tátra Hegyi vezetők székhelye. A Poprádtól csak 13 km távolságban fekvő Ótátrafüred nyilvános közlekedéssel 20 percen belül elérhető.

 

Érdekességek

  • 2008-ban hivatalos látogatást tett ide II. Erzsébet angol királynő, aki számára a brit médiák szerint ez volt a történelmileg első látogatása bármilyen hegyi központban a világon.
  • A Nagyszalóki-csúcs alatti települési rész a nehézturisztika kiinduló bázisa és nagyon keresett a tátrafüredi ásványvíz (savanyúvíz) miatt. Ez az üdítő ital Ótátrafüredben közvetlenül öt forrásból elérhető. Ezek a parkolón találhatók a fa-lugasnál vagy a valamikori szabadtéri mozinál. 
  • A község dominánsa a több mint 100 éves Grandhotel**** Ótátrafüred. Ez a tátrai „nagyapó” az építészeti megjelenésével és a szecessziós stílusú luxusos atmoszférájával különleges.

TIPP - Szálljon fel a kötélpályára Ótátrafüredből Tarajkára és élje át azt az érzést, amelyet a II. Erzsébet királynő is átélt. Felutazni abba a környezetbe, ahol nincsenek semmiféle gondok, és ahol csak a gyönyörű természet és hegyi levegő vár Önre, biztosan megéri. Csak pár percre ettől a sok túra induló állomásától fekszik a Bílik-, Rainer-menedékház és a Tarajka Hotel. Ha hagyományos specialitásokra kap gusztust, biztos örömet szerez egy Tátrai sült pisztráng lyoni burgonyával és desszertnek Erzsébet királynő csokoládégolyója a Grandhotel Ótátrafüredben.

  • Tátrafüred négy létezik (Felső, Alsó, Ó és Új). Mindegyikük jellegzetes a művészi-technikai külalakjával, amely megtartja a hegyi karakterét és standardját. A tátrafüredi községekben légúti megbetegedések és tuberkulózis gyógyítását szolgáló szanatóriumok és gyógy-pavilonok találhatók. A Tátrafüred megtekintése körülbelül két-három órát igényel.
  • Felsőtátrafüredben megtalálható az Irodalmi alaphoz tartozó, amely írók alkotói üdülésére szolgál.
  • Figyelemre méltó továbbá a Vila Flóra is Felsőtátrafüredben, a Tátrai galéria kiállítóterme, ahol műveiket kimagasló tátrai festők állítják ki.
  • Ótátrafüredben található egy 19.-20. századfordulói kiskápolna.

TIPP – Ha időben korlátozott, de szívesen megtenne egy kisebb sétát, mindenképpen látogassa meg a Tarpataki Vízeséseket. Ezt a félnapos kirándulást siklóvasúton kezdheti Tarajkára vagy gyalogos fellépéssel a zöld jelölésű ösvényen.

Tarajka (1 285m) – A Magas Tátra látogatói vonzó célja a Nagyszalóki csúcs délkeleti gerincvégződésén található. Ótátrafüredből Tarajkára az út siklóvasúttal 7-8 percig tart és 246 méteres szintkülönbséget hidal át, a gyalogtúra turistakalauzok szerint körülbelül 45 perc. A Tarajka környéke a téli sportok kedvelői közkedvelt célja és turistakiinduló a Kis- és Nagy Tarpataki völgybe és a Nagyszalóki csúcsra.

Érdekességek

  • 1956-ban itt épült az első, 750 méter hosszú sífelvonó a Nagyszalóki kilátóra. A felvonó melletti meredek füves mező 1970-ben a lesikló-sízés Világbajnoki kupa színhelye volt.
  • A rengeteg attrakció Tarajkából rendkívüli helyszínt alakít. Télen szánkózhat a 2,6 km hosszú pályán napközben és éjjel is vagy adrenalint élhet át Skifoxon (sízés és szánkó összevonása), Snowbikeon (hókerékpás mini síléccel kerekek helyett), Snowcooton (mix BMX és snowboard), Snowtubingon (vad lesiklás hótobogánon). A Jakubkova lúka sí-központ főleg a kezdő sízők és gyermekes családok számára alkalmas. 
  • A népszerű Summer tubingot és speciálisan módosított pályát a Bike Parkban pedig nyáron élvezheti. A Bike Park három rendezett útvonala Tarajkáról Ótátrafüredbe vezet és gyerekes családok is legyőzik.

TIPP – Ismerje meg Tátrát nem hagyományos módon. Reggel szállítassa fel magát kötélpályával Tarajkára. Egy egésznapi túra után, például a Hooszú-tavi menedékházhoz, a visszautat Tarajkáról Ótátrafüredbe könnyítse hegyi rollerrel. A leút hegyi aszfaltozott úton vezet 2,7 kilométer hosszúságban és minden kerékpározó számára alkalmas.

Tátralomnic

a Magastátra város legkeletibb és legszebb turistaközpontja. Ótátrafüredtől 6,7 kilométerre keletre fekszik a Lomnici csúcs hegylábánál. A parkjaival rendkívül kellemes és kamarakörnyezetet képez. 

Érdekességek

  • A múlt században itt voltak az első állami fürdők. Az építészet fellendülésével és az első három grandhotel kiépítésével Csorbatón, Ótátrafüredben és Tátralomnicban ennek a térségnek is nőtt a tetszetőssége és egyedi jelleget öltött.
  • A Prága Grandhotel**** Tátralomnicben, egy szokatlan helyen büszkélkedik és magaslik. Az elegáns, időfelettien berendezett hotel, amely a technikai paraméterekkel megelőzte a saját korát, egy fenyőerdő kellős közepén nőtt fel 26 hónap alatt a 20. század elején. A szecessziós stílusú történelmi grandhotel standardon feletti szolgáltatásokat nyújt és négy étteremben és bárban kényezteti el az ízlelőszerveit. A szobáiból pazar kilátásban gyönyörködhet a Lomnici és Késmárki csúcsok sziluettjére.

TIPP: Ha télen kihancúrozta magát a Lomnici nyeregben, vagy nyáron túra után van, pihenjen egyet a Prága Grandhotel gyönyörű környezetében, amely árban is elérhető. A wellness&spa-ban kellemes pillanatokat tölthet a hegyi gyógynövény-szaunákban, valamint a külső medencében Tátrára való kilátással vagy jóízűen falatozni a Vadas ragun tiroli gombóccal. Nyamm!

  • 1937-től függővasút közlekedik a Kő-pataki-tóhoz és már több mint 70 éve egészen a Lomnici csúcsra. A kötélpálya a csúcsig Kő-pataki-tóról 856 méter szintkülönbséget tesz meg.

TIPP: Utazzon fel kabinos kötélpályával Tátralomnicból a Lomnici csúcsra és tegyen meg összesen 1 700 méteres szintkülönbséget, és fejjel a fellegekben pár perc alatt hihetetlen 2 632 méteres tengerszint feletti magasságba kerül. Tátrában magasabbra már csak a Gerlachfalvi csúcsra lehet jutni hegyi vezetővel, de az nem fog menni olyan gyorsan és kényelmesen. Ha gyerekkel van, a Kő-pataki-tavon biztosan örülni fognak a Mormota világnak. Barangoljon velük és játékos formában ismerje meg velük együtt az ötödik fokozatban védett természetet. Ha sikerül gyönyörű időjárást kifogni, a Lomnici csúcs ormáról ellátni egészen a 350 km távolságban emelkedő osztrák Alpokig! Megebédelni a Lomnici csúcson? Miért ne! A Dedo stílusos kávézóban a teraszon kávét élvezhet vagy az olasz konyha specialitásait. A csillagok közelségét a Lomnici csúcs romantikus környezetében annak apartmanjában élheti át reggelivel a Kő-pataki-tavon. De megrendelődni már ma kell.

  • A Lomnici csúcson a panoráma kilátáson kívül a természetes botanikus kertben, vagy a napkorona csillagvizsgálójában ie gyönyörködhet.
  • A Kő-pataki-tó (1 751m), mint közbenső állomás a Lomnici csúcs felé a Szlovák Tudományos Akadémia Asztronómiai intézete székhelye és több turistaút csomópontja a hegyi menedékházakhoz.

TIPP: Azok számára, akik nyáron az adrenalint kedvelik, a Start közbenső állomásról szórakozás áll készen bountainboard futurista roller és Stanley rider go-kart formályában egészen Tátralomnicba. Ha télen a „nyeregben” sízik, biztos örömet szerez az Apres SKI bár, ahol kitűnő italokat élvezhet közvetlenül a domboldalon tánczene kíséretében. A kötélpálya völgyi állomása közvetlen közelében található a Humno Tatry zeneklub, amely eredeti beltérrel bűvöli el és szórakozással, amikor a „kezeket fel“ egész éjjel tart.

 

  • A TANAP múzeum, amely a buszmegálló mellett székel, állandó tárlatokkal rendelkezik, amelyek által a látogatók az itteni hegyi flórával és faunával ismerkedhetnek meg. A múzeumi gyűjtemények szemléje kellemes élmény lehet a Tátra természeti szépségeinek megismerésében. Az épületben van a TANAP Kutatóállomás székhelye is.
  • Csaknem öt perc gyalogsétára a TANAP székhelyétől a látogatók egész évben meglátogathatják a Botanikus kertet – a Tátrai természet tárlatát, amelyben 270 fajta tátrai növényzet látható 3,2 hektár felületen. Közvetlenül itt szerezhet be egyes növények magjaiból és ültetvényeiből, amelyeket saját kertjébe ültethet.

Csorba község

A Vancouveri 2010-es Téli olimpiai játékok bronzérmese Pavol Hurajt szülővárosa a Csorbató turistaközponttól 13,5 km, Poprádtól 16 km távol fekszik. A község határán keresztülhalad a Balti és Fekete tenger közötti fő európai vízválasztó. Az Eperjesi kerület határközségéhez tartozik a Tátracsorba helyi rész, amelyben Szlovákia legmagasabban fekvő vasútállomása található, és a már említett Csorbató község is. Tátracsorbából származik továbbá Miroslav Jambor, sikeres asztaliteniszező és ezüst- illetve bronzérmes a 2008-as Pekingi paralimpián.

Érdekességek

A községtől nem messze található Soldó megszűnt községe és Pastierske természetes rezervátum ritka növényfajok élőhelyével. A népi építészet hagyományos elemei a Csorba-faházban – védett kulturális emlékműben vannak megőrizve.

Csorbató

Az idegenforgalom harmadik központja Tátrában a legmagasabban fekvő tátrai község (1 350m). A múltban legjelentősebb sí-központ a FIS Világbajnokság színhelye volt klasszikus sportágakban. A korszerű téli sportterület napjainkban egész évi attrakciót nyújt minden korosztály számára.

A Csorbató vízszínén való csónakázásnak több mint 130 éves hagyománya van, ez a különlegesség a világ hét csodái egyikére is pályázott. A tónak hihetetlen atmoszférája van, amelyet át kell élni. Az Új-Csorbatón való csónakázás is tradícióvá kezd válni.

 

  • Sportolni és pihenni aktív mozgással is lehet az oxigén kondíciós pályán a Csorbató körül. 6 álláspont lehetőséget ad a nehezebb vagy kevésbé nehéz kondíciós edzések kiválasztására.
  • A Mókus kötélparkban gyermekeivel együtt körülbelül 45 percig szórakozhat. A felnőtt pálya 5 méter magasságban a fákon elhelyezett 25 kötélakadályból áll és 320 méter hosszú. Az energiafelesleget a Fun parkbani is, vagy a hegymászó falon is kiverheti.
  • Ha szeret megismerni és szeret játszani, a Csorbatón megtalálja a geocaching-ot, amellyel érdekes búvóhelyeket tár fel a természetben GPS navigáció segítségével.

TIPP: A Csorbató vízszínén eltöltött romantikus pillanatokat erősítse meg a Szerelmes tavaknál, ahol a szerelmesek szerelmet vallanak egymásnak. Ezek a régi halastavak meditációra és saját magunkba merüléshez alkalmas nyugalmas helyek. Légvonalban körülbelül 300 méterre találhatók a Csorbatótól. Ha kilátást szeretne élvezni a környékre és a világot kicsit magasból nézni, Ön számára biztosan ideális megoldás a négyüléses kötélpálya Szoliszkóra. A „szolgáltatásait” a sízők használják télen, amikor is éppen az Interski, Esíčko pályák és az új Furkota sípálya az első számú mágnes. A több mint 40 éves építészetileg nem mindennapian megoldott FIS Hotel*** emléke a klasszikus sízés világbajnokságnak. Ezt a nosztalgiás atmoszférát könnyen felidézi kitűnő kávé és a kandallóban pattogó tűz mellett a FIS Hotel belépőhalljában.

  • A fogaskerekű vasút (népiesen fogas) Csorbából Csorbatóra a Szlovákia két fogaskerekű vasútja egyike. Utazáskor 451 méteres szintkülönbséget tesz meg 4,7 km-es útvonalon.
  • A Csorbató a filmeseket is vonzotta. A Grand hoteli Kempinski High Tatras-ban filmezték a Férfiregény (Román pro muže) filmet, a városban pedig a népszerű gyerekmesét a 80.-as évekből – Csillagok küldötte (Spadla z oblakov). A Csorbató befagyott felszínén egy kubai tervező divatbemutatója is, vagy lovaspóló játszma folyt, amelynek rendkívüli sikere volt. Kiegészítő programként például hat tonna jégből faragott jégszobrok voltak.

Poprád város

Magas Tátra Belépőkapuja évente rengeteg hazai és külföldi turistát fogad, akik innét továbbfolytatnak a tátrai központokba. Ha bármelyik irányba indul, egyik lábával a Tátrai Nemzeti Parkban, Alacsony Tátra Nemzeti Parkban lehet, a másikkal pedig a Pienini Nemzeti Parkban vagy a Szlovák paradicsom Nemzeti Parkban. Poprádból mindenhová közel van. A város földrajzi és stratégiai fekvése Poprádot eleve közlekedési csomópontnak rendeli el. Ugyanis a Pozsony – Kassa főútvonalon fekszik összeköttetéssel Csehországra és Ukrajnára, valamint légi összeköttetéssel Poprad – Tatry nemzetközi szállítással.

Érdekességek

  • A tátraalji régiót jó megismerni a Tátraalji múzeum tárlatai szerint, amely a város központjában található, vagy annak elkülönített részében Szepesszombaton, amely a Magas Tátra régió történelmi gyöngye. A Városi emlékmű rezervátum elbűvöli Önt a múlt századi polgári házak zártsorú beépítésével.
  • A Tátra alatti képzőművészeti életet a Tátrai galéria széles gyűjteményei dokumentálják, amely volt gőzerőműben székel egyedi térségekben.
  • Aurel Scherfel, a kiemelkedő orvos, botanikus és tudós állandó tárlatait a Scherfel-házban Porád – Velkában lehet megtekinteni.
  • A legidősebb és legismertebb gánóci emberünk öntvényének másolatát a Tátraalji múzeum őrzi gyűjteményeiben.
  • A 2007. év építménye a poprádi Aréna arculatával biztosan leköti figyelmét. A többcélú sportcsarnok a legmodernebb „sport” építmények közé sorolódik Európában.
  • A vízi világot Tátra alatt a világ legökológusosabb központjában (a 2007 és 2008 évekre) Aquacity aquaparkban ismerheti meg, ahol 13 termál- és relaxáló medence, tobogán, korszerű wellnes&spa és kriocentrum van.
  • Ha a golf lelkes kedvelője, a Golf Resort Tátralomnic mesteri 27 lyukú pályát teljes háttérrel tartogat Ön számára.

TIPP: A Magas Tátra régiót különböző módon ismerheti meg. Legyen az kilátásos repülés Poprad – Tatry repülőtérről vagy ballonrepülés, illetve tandemugrás, lovas kocsival Csorbatón és Tátralomnicban, vagy zavartalanul fogja a régiót tanulmányozni a Lopusná-völgybe vezető környékbeli kerékpárutakon. Üljön fel a történelmi-technológiai százéves remekműre – Kométa (Üstökös) villamosra és utazzon a villamosvasút útvonalain, csak Önön múlik, mely lehetőséget választja.

 

Tippek környékbeli kirándulásokra

Liptó

  • Liptószentmiklós

    • Tatralandia – kaland és szórakozás a legnagyobb vízvilágában Szlovákián, Csehországon és Lengyelországon belül.
    • Kolomana Sokola, világhírű festő és grafikus központja; Fényképek háza, Zsinagóga, a környéken az UNESCO emlékeiben feljegyzett Vlkolinec község, Pribilina skanzen, Árvai falu múzeuma Zuberevben, a Nyugat Tátra
    • Rohácse gyönyörű környezetében található a Boroszlói barlang; a Dobsinai jégbarlang – természeti világörökség Liptószentmiklóstól 10 km-re lelhető.
    • a Medvetáró – bányamű, élmény, amelyre sokáig emlékezni fog a Zsári völgyben Alacsony Tátrában található.

  • Liptovská Mara – víztároló – nyári üdülési övezet, melynek közelében van egy régészeti lelőhely Havránok, vagy a Besenyőfalui termálfürdő
  • Víchodna – nemzetközi részvételű folklórfesztiváljáról ismert község
  • Vázsec – Ján Hálla emlékháza, német haditemető, vagy Vázseci barlang
  • Teplicska – a turistákat a „hobbit” pincéire vonzza, továbbá turistaösvény kiindulópontja Király-hegyre.

Szepes

  • Zár – ez a goralközség Észak-Szepeshez tartozik, a Bélai Tátra és Szepesi-Magura között található és a népi építészetével egyedülálló, Poprádtól 32 km, a lengyel határtól 13 km választja el.
  • Bélai barlang az egyetlen nyilvánosan hozzáférhető barlang a Bélai Tátrában, Barlangliget felett fekszik.
  • Késmárk – járási város Poprádtól 15 km-es fekvéssel a Késmárki vár dominánssal, egyetlen szög nélkül felépített articularis templommal.
  • Nagyőr – a Szepesbéla helyi rész kastélya Szlovákia reneszánsz ékszere.
  • Ólubló – a Lublói várával és a népi építészet skanzenjével a belterével és a legértékesebb Mátéi görög-katolikus fatemplomával bűvöli el. Nem messze van a nagy zarándokutakról ismert Hársád község.
  • Felsőzúgó – az ásványi- és termálforrások a fürdőterület részét képezik. A község látványossága egy travertin-bánya érdekes szobrok kiállításával.
  • Osztornya és Vöröskolostor – tipikus goralközségek a népi építészet és karthauzi kolostor műemlék-rezervátummal.
  • Pienini Nemzeti Park – a fatutajon való Dunajec leúszása turistaattrakcióval csábítja el.
  • Dél-Szepes – kapu a Szlovák paradicsom Nemzeti Parkba, csodálni itt a Márkusfalvai kastély reneszánsz erődöt – Dardanela nyári lakot Márkusfalván, a Lőcse királyi városban a világ legmagasabb gótikus oltárát - Lőcsei Pál mester művét, a Thurzo- és Mariássyház homlokzatát, vagy a Szégyenketrecet lehet. A Szepeshely városi műemlék-rezervátumát Szepesváraljától nyugatra találhatja meg és tőle keletre terjeszkedik Közép-Európa legnagyobb várának – a Szepesi vár – sziluettje 4 hektáros terjedelemmel. A Zsigrai templom a 13. századi freskói és festményei által értékes.

Lengyel Tátra

  • Zakopane – Zakopane – a lengyel Tátra „fővárosa“. Ez a sí-központ a „sízők szent hegye” és a legmagasabban fekvő lengyel város. Zakopane a pihenés helye és a látogatók számára a turistaútvonalakon kívül kikapcsolódást az aquaparkokban és termálparkokban kínál. A város Poprádtól kb. 66 kilométer messze van.