
A Csorbatón és Új Csorbatón való csónakázás tradíciója már több mint 130 éves történelemmel rendelkezik. Csónakázás Csorbatón 25 év után 2008. július 5.-én ismét magújult. A tavat „felnyitottuk” és Önök kéjeleghetnek róla a Solisko gyönyörű látképében és élvezhetik a jelen, a világ hét csodája egyikéért is küzdő kivételes ritkaság nyugodt szintjét.
Rendelkezésre 18 stílusos faladik és 1 sportladik áll, amelyek az újonnan kiépített mólónál várnak kikötve gyönyörű kilátással a tátrai csúcsokra. Kivételes élmény lehet kihasználni a magánevező szolgáltatását.
Tavi csónakozás: naponta 10.00 - 17.00 ó.
Tudta, hogy?
A múltban a tavon közvetlenül az első épületek megépítését követően kezdtek csónakázni. Már 1880-ban állt itt móló és tetőzet a csónakok számára. Abban az időben a csónakázás időjárástól függően májustól októberig tartó népszórakozásnak számított. A csónakázás és fürdés környezetvédelmi okokból a 20. század 80-as éveiben be lett tiltva. A Csorba-tó vize a védelem ötödik fokozatába tartozik és az üzemeltetése szigorú intézkedések alá esik, mivel a maréna (Coregonus maraena) védett halfaj élőhelye.
Figyelmükbe:
- 1. Csónakázás során tilos a horgászás, halászás és a vadkacsák ill. halak etetése.
- 2. A ladikokra nem szabad semmilyen eledelt, valamint kézi poggyászt vinni. A poggyász díjmentesen elhelyezhető a kikötőmólón a kiszolgáló személyzetnél.
- 3. Csónakázás során tilos a dohányzás, hangoskodás és a hulladék vízbe való dobálása.
- 4. Tilos a csónakról való fürdés és vízbe ugrálás.
- 5. A csónakba való be- és kiszállás csak a kikötőmólón lehetséges, a kikötőmólón kívül csónakot kikötni, majd ebből kiszállni tilos.
- 6. Tilos szeszesital, kábító- és pszichotróp anyagok hatása alatt csónakázni vagy egyéb módon veszélyeztetni a csónakázás biztonságát.